2019. május 25., szombat

Nyugat-Théba a kopt időszakban

A thébai nyugati part nem csak a fáraonikus időkben volt érdekes, izgalmas és a kutatást különösen érdeklő terület, hanem a kopt időszakban is. Az összes ma ismert, különböző gyűjteményekben található kopt szöveg jelentős többsége innen származik: ezt sajnos csak kisebb részben tudjuk azért, mert konkrét lelőhely dokumentáció áll rendelkezésre (sajnos igen ritkán!), nagyobb részben belső érvek (helységnevek vagy beazonosított személyek a szövegben) és külső érvek (például anyag, vagy a darabot vásárló személy utazásának helyszínei) alapján állapítjuk meg. Éppen ezért, a talált szöveges anyag biztos kontextusba helyezése miatt olyan fontos és örömteli, hogy az utóbbi idők ásatásai még mindig igen nagy mennyiségű kopt leletre bukkantak, és hogy ezeket már ugyanolyan odafigyeléssel és szakértelemmel kezelik, mint a fáraonikus darabokat. Így egyre több olyan kopt szöveg áll rendelkezésünkre, amely konkrét helyszínhez köthető. A TT 65 magyar ásatási projektje jó példa erre.
TT 65, 1998: (balról) Bács Tamás, Bechtold Eszter, Hasznos Andrea, Tóth Gyula, Vértes Krisztián
A thébai nyugati part kopt anyagán dolgozó szakemberek egy viszonylag kis nemzetközi csoport, viszont igen összetartó, és tagjai élénk kommunikációban állnak egymással. Az utóbbi időben két nagyon produktív, szűk körben rendezett ilyen témájú workshopon vettem részt: 1) 2017 januárjában Oslóban; 2) 2019 májusában Leidenben. Íme a programok:

Oslo, 'New Perspectives on Religion, Education, and Culture at Christian Western Thebes`
 

Leiden, 'Coptic Ostraca from the Theban Region'

Míg az első az irodalmi szövegekre, azok használatára illetve az oktatásra és művelődésre koncentrált, szervezői Anastasia Maravela és Mihálykó Ágnes, addig a második, Renate Dekker szervezésében, témája kifejezetten az osztrakonok voltak, és több előadás szólt a legújabb helyszíni ásatási eredményekről, kopt szempontból. Nagy öröm volt számomra, hogy a témával foglalkozó kollégák milyen jól ismerik, értékelik, és érdeklődnek a Thébai Magyar Régészeti Misszió munkája iránt - és nem csak kopt szempontból! 
Álljon itt néhány kép a leideni előadókról:
 Frederic Krueger, Berlin

 Hasznos Andrea

Eline Scheerlink, Leiden

Jacques Van der Vliet, Leiden

Jennifer Cromwell, Manchaster

Julia Lougovaya, Heidelberg

Matthias Müller, Basel

Olaf Kaper, Leiden (a bevezető köszöntést mondta)

Petra Hogenboom, Leiden

Renate Dekker, Leiden

Hasznos Andrea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése