2015. november 30., hétfő

Az ásatás elkezdődött!

(Már egy hete. Az első beszámolót még szerdán megkaptuk, de különböző elfoglaltságok miatt csak most tudjuk, pontosabban: most tudja az egyik, e bevezetést aláíró szerkesztő feltölteni. Jasper Katának köszönjük a beszámoló elkészítését; a fényképek jogtulajdonosa a Hungarian Archaeological Mission in Thebes. A beszámolóban még csak jövő időben említett további munkatársak - köztük a blog másik szerkesztője, Hasznos Andrea - időközben rendben megérkeztek, és bekapcsolódtak a munkába. Ígérjük, az újabb beszámolókat sebesebben fogjuk kiposztolni! 
- INB)



A thébai TT 65 sír új ásatási szezonja


Hétfőn, november 23-án, kezdetét vette a ‘Hungarian Archaeological Mission in Thebes – TT 65 alprojekt’ 2015-ös ásatási szezonja. Jelenleg három magyar egyiptológus, egy egyiptomi felügyelőnő és körülbelül húsz helyi munkás dolgozik az ásatási területen Dr. Bács Tamás, az ELTE egyiptológiai tanszékének vezetője irányításával. Pénteken este további magyar munkatársak érkeznek Luxorba Budapestről. 




Ahogyan minden évben, idén is, az alprojekt nevét adó, 65. számú Nebamon/Imiszeba-sír „rituális” kinyitásával indult a szezon. Miután a terület turisták számára nem látogatható, az év azon időszakában, amikor kutatók nem dolgoznak benne, zárva van. Nemcsak vasajtóval, de mészkő tömbökből álló felfalazással is védik a betolakodóktól. A nyitás nem lehetséges a temető őrei, a gafírok és főnökük jelenléte nélkül, akik felügyelik a kövek elhordását a sír bejárata elől, a leplombált lakat feltörését és az ajtó kinyitását. Minderről sok-sok aláírással ellátott jegyzőkönyv készül, a művelet végeztével pedig elkezdődhet a sír kultuszkápolnájának munkaterületté változtatása, íróasztalok felállítása, megtisztítása, munkaeszközök előkeresése. 





2015-ben a feltárás - a tavalyihoz hasonlóan - a TT 65 szomszédságában fekvő, 67. számú Hapuszeneb-sírban folytatódik, amely tulajdonosa az Újbirodalom híres fáraónője, Hatsepszut uralkodása idején Ámon isten főpapja volt a sírral szemközt fekvő karnaki templomban. A munkálatok jelenleg két helyen zajlanak: a sír udvarának északi végében, valamint a kultuszkápolna kereszttermének északi szárnyában, ahol a munkások egy akna megtisztítását végzik. 

Jasper Kata


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése