Ezzel az írással szeretnénk emlékezni kedves barátunkra, Gamal Ahmed Tawfiqra, aki életének 56. évében hosszan tartó és súlyos betegség után nemrégiben hunyt el.
Gamal az utolsó omda, vagyis falusi bíró unokája volt. Egy olyan személyé, aki az ókori műemlékeknél fekvő egykori Gurna falu közösségének a vezetője volt a thébai nyugati parton. Az a tekintély, amelyet az omda és családja képviselt, a méltóság megszűntét és a falu Új-Gurnába való átköltöztetését követően is megmaradt. Ez nemcsak abban nyilvánult meg, hogy Gamalt a környékbeliek annak ellenére is omdának szólították, hogy ő maga sosem töltötte be ezt a tisztséget, hanem abban is, hogy továbbra is felelősséget vállalt a körülötte élőkért - családja például a Ramadán havi böjt idején megvendégelte a falu szegényeit. A háza egy igazi oázis volt Új-Gurnában, a kertje tele volt gyerekei gyönyörű hosszúszőrű macskáival és növényekkel, amikre nagyon büszke volt. Vállalkozó volt, aki saját kisbuszával turistákat fuvarozott, számukra sokszor különleges programokat szervezett, és kapcsolatai az egész országra kiterjedtek.
A Thébai Régészeti Misszió tagjaiként mi is rendszeres utasai voltunk, ugyanakkor Gamal egy sofőrnél messze többet jelentett számunkra. A barátunk, a bizalmasunk, a segítőnk volt, és gyakorlatilag a thébai magyar ásatások kezdete óta, vagyis közel 40 éve a magyar egyiptológusok közelében dolgozott. Kisgyermekként vizet hordott az ásatási személyzet számára, tartotta a lámpát az epigráfiai munka során; később, miután megtanult angolul, tolmácsolni segített az ásatási munkások felé, és kívülről megtanulta a Kék nefelejcs című nótát, amit még tavaly ősszel is el tudott szavalni. Az évek folyamán nélkülözhetetlen segítőnkké vált, akinek a házában tárolhattuk a felszerelésünket, akit az éjszaka közepén is hívhattunk, aki tudta, melyik asztalostól rendeljünk ládákat, hol kapunk vályogtéglát, lakatot, restaurátor eszközöket, valódi olasz tésztát vagy épp ipari porszívót. Aki keddenként, amikor piacnap volt, taméját (csicseriborsó fasírtos szendvics) és fúlt (babfőzelékes szendvics) hozott friss újhagymával és rukkolával. Aki elvitt a „világ végére” is kirándulni az egyetlen szabadnapunkon, pénteken, és minden igyekezetével azon volt, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat. A szezonok vége felé pedig, amikor csak tehette, családjával megvendégelt minket, és fantasztikus vacsorákat töltöttünk együtt felszabadult hangulatban. Tudta, mikor kell oldani a feszültséget két-három viccel és némi bolondozással, és tudta azt is, mikor kell csendben maradni.
Gamal többször járt Magyarországon, ahol nagyon jól érezte magát - az erdő szépségére különösen is rácsodálkozott, és sok barátra tett szert az évtizedek alatt. Egy olyan ember volt, akiért kérdés nélkül fogtak össze a magyar misszió egyes ásatásainak és projektjeinek tagjai, hogy hozzájáruljanak kezelései költségeihez. Egyszer már legyőzte a rákot, ami több mint 10 évig élni hagyta, de az végül erősebbnek bizonyult nála. Gamal szeretett és tudott is élni. Imádta feleségét, három lányát és kisfiát, akik rajongtak érte. Mindvégig bízott a felépülésében, ahogy mi is, hiszen el sem tudtuk képzelni, hogy másként legyen. Távozása nemcsak hozzátartozói, de a Thébai Magyar Régészeti Misszió tagjai számára is hatalmas veszteség.
انا لله وانا اليه راجعون
(Bizony, Istené vagyunk, és Hozzá térünk vissza!)
Szöveg: Bács Tamás, Jasper Kata, Vasáros Zsolt; Korán-idézet: Zsom Dóra
Kép: Gamal és a Thébai Magyar Régészeti Misszió tagjainak fotói
A Thébai Magyar Régészeti Misszió Fábián Zoltán Imre által vezetett TT 184 Projektjének megemlékezése itt olvasható: https://www.facebook.com/
