2015. július 10., péntek

Az ELTE BTK Egyiptológiai Tanszék története 1



Már javában tart a nyár, és ilyenkor nem csak az iskolák, hanem természetesen az egyetemek is nyári szünetet tartanak. Ebből adódóan az ELTE BTK Egyiptológiai Tanszéken szeptemberig semmi sem fog történni, ami jó alkalom arra, hogy egy rövid sorozatban áttekintsük a történetét.

1. Az egyiptológia tudománya megérkezik Magyarországra (1880–1896)

Mahler Ede (1857–1945) matematikus, csillagász, hebraista, egyiptológus és asszíriológus volt az első, aki az utóbbi két tudományt, egyiptológiát és asszíriológiát, Magyarországon tanította.

                                                      A fiatal Mahler Ede



A pozsonyi rabbi fia Budapesten matematikából szerez doktori fokozatot, és disszertációjának hatására hívja Theodor von Oppolzer (1841–1886) osztrák csillagász 1880-ban Bécsbe, hogy csillagvizsgálójában munkatársa legyen. A csillagászati kronológia tárgyában végzett kutatásai ösztönzik Mahlert arra, hogy az ókori Kelet az időszámítási kérdésekhez fontos forrásait eredeti nyelven tanulmányozza. A bécsi egyetemen egyiptológiát Leo Reinisch (1832–1919) egyiptológus-afrikanistánál, asszíriológiát David Heinrich Müller (1846–1912) orientalistánál hallgat.

                                Theodor von Oppolzer (ma már nem létező) bécsi 
                              magánobszervatóriuma, Mahler Ede első munkahelye

Mahler 1885-től a bécsi geodéziai hivatal munkatársa, és tagja annak a munkacsoportnak, amely elkészíti az 1878-ban a Monarchiához csatolt Bosznia katonai térképét. De ugyanekkor már rendszeresen publikál ókori keleti naptárszámítási kérdésekről a vezető nemzetközi egyiptológiai és asszíriológiai szakfolyóiratokban, és 1892-ben két előadást is tart a Londonban megrendezett Nemzetközi Orientalista-kongresszuson.
A neves turkológus, Vámbéry Ármin (1832–1913) hívására 1896-ban visszaköltözik Budapestre. Előbb itt is térképészként dolgozik, majd 1898-tól a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa. 1898-ban habilitál a ma Eötvös Loránd nevét viselő, akkor még Budapesti Királyi Egyetemen. Mahler előadásaival az 1898-as őszi félévben kezdődik az egyiptológia és az asszírilógia egyetemi oktatása Magyarországon.

(Mahler Ede életét és csillagászati-kronológiai munkásságát részletesen mutatja be Rezsabek Nándor: Az utolsó magyar polihisztor. Mahler Ede kronológus emlékezete. Budapest 2010, Aura.)

És itt persze nincs vége! Folytatjuk...

Irsay-Nagy Balázs 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése