2016. május 20., péntek

Konferencia-beszámoló 1




Mint előzőleg meghirdettük, 2016. május 12–14-i napokon az ELTE BTK Egyiptológiai Tanszéke rendezésében került sor az Egyiptomi Királyságideológia 8. Szimpóziumára (8. Tagung zur ägyptischen Königsideologie). Hosszú előkészítő folyamat koronázásaként három kontinens tizenkét egyiptológiai intézményének képviselője gyűlt össze Budapesten, hogy a rangos konferencia-sorozat legújabb rendezvénye keretében az ókori egyiptomi királyságideológia számos kérdését megvitassák. A konferencia helyszíne az ELTE BTK Múzeum körúti Kari Tanácsterme volt.


Első nap


A konferenciát Dr. Bács Tamás, az ELTE BTK Egyiptológiai Tanszékének vezetője (és egyben a budapesti konferencia főszervezője) nyitotta meg, aki a vendégek kérésére az ELTE történetét is felvázolta. A nyitóelőadást Dr. Horst Beinlich (Würzburgi Egyetem), a konferencia-sorozat szervezője vállalta el, aki először megemlékezett a tavasszal elhunyt Rolf Gundlach professzorról, akivel a sorozatot még 1994-ben közösen alapították, és egészen mostanáig közösen szervezték. Beinlich professzor előadásában az általa kiadott ún. Fajjúm-könyvben lévő, az egyiptomi királyságra vonatkozó szakaszokat mutatta be (a Fajjúm-könyv a római korból származó egyiptomi mű, amelyik Fajjúm-oázis vallási rendszerét tárgyalja részletesen nem csupán szöveg által, hanem részletes ábraanyag révén is).

Horst Beinlich a kérdésekre válaszol

Bács Tamás előadásában az ELTE BTK Egyiptológiai Tanszékének általa vezetett régészeti expedíciója által feltárt thébai TT 65-es jelű sírban talált, az újbirodalmi 20. dinasztiára datált királylistát elemezte. A lista szokatlan sorrendben tartalmazza az újbirodalmi királyokat, és az előadás eme szokatlan sorrendet értelmezte. A délelőtti utolsó előadást Florian Löffler (Tübingeni Egyetem) tartotta, aki a Ptolemaiosz-kori, hatalmas edfui templom egyik kápolnájának díszítésének felépítését ismertette.

Bács Tamás

Florian Löffler

Az első nap délutánját Dr. Ewa Laskowska-Kusztal (Lengyel Tudományos Akadémia, Varsó) előadása nyitotta meg. A kalabsai templom kapuépülete Augustus császár uralkodása alatt készült, és az itt található dekorációs program elemzése fontos forrása a késő Ptolemaiosz-kori, illetve kora-római teológiának (a kapuépület az asszuáni gát építése nyomán szervezett nemzetközi kampányban való német részvételért, Egyiptom ajándékaként ma a Berlini Egyiptomi Múzeum gyűjteményének része). Másodiknak Christine Raedler (Johannes Gutenberg Egyetem, Mainz) következett, aki Wenennefer – Ozirisz főpapja Abüdoszban II. Ramszesz (19. dinasztia) uralkodása alatt – eddig publikálatlan kockaszobrát, és a főpapnak a király istenítésében játszott szerepét vizsgálta. Az utolsó előadó, Elizabeth Eltze (az újzélandi Aucklandi Egyetem) az ókori Egyiptom déli szomszédjának, Napata (későbbi nevén: Meroé) királyságnak királyi ékszereit mutatta be.
(Folytatjuk)
Irsay-Nagy Balázs
Ewa Laskowska-Kusztal a kérdésekre válaszol
Christine Raedler
Elizabeth Eltze

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése