2015. december 7., hétfő

Egy hallgatói beszámoló az ásatás mindennapjairól



A kopt anyag dokumentációja a TT 65-ben



November 27-én érkeztem Dr. Hasznos Andreával és Kőrösi Viktóriával a Dr. Bács Tamás által vezetett ásatásra, amelyen fő feladatom Hasznos Andrea munkájának segítése a kopt osztrakonok és papiruszok dokumentálásában.

A több lelőhelyről előkerülő töredékeken szereplő szövegeket Hasznos Andrea olvassa el és dolgozza fel. Ezután hozzám kerülnek az osztrakonok, én pedig angol nyelven kartont írok róluk a legfontosabb adatokkal (megnevezés, leltári szám, lelőhely, anyag, méret, rövid leírás), fotókat készítek, majd fóliára rajzolom a szövegek ma is látható részeit. Ezen kívül az osztrakonok körüli egyéb teendőkben is segédkezem, úgy mint az osztrakonok pakolása, válogatása és csoportosítása.

Az ásatás során előkerült kopt papiruszok dokumentálása sem kevésbé fontos feladat. Az apró, törékeny, egymásra rakódott vagy összegyűrődött töredékek szétválasztásához szükséges a papírok nedves papírra helyezése, amellyel az anyag eléggé rugalmassá válik ahhoz, hogy szétválaszthassuk vagy széthajtogathassuk a darabokat. Ezekben a munkafolyamatokban szintén részt vehettem.
Hasznos Andrea hazautazását követően a festett kopt kerámiák dokumentálását, rajzolását és fóliázását végzem.
Szabadidőnkben kirándulásokat szervezünk Luxorban és környékén, amelyek keretében eddig néhány thébai nemesi sírt (Menna – TT 69, Nakht – TT 52, Amenemipet – TT 41,  Rekhmiré – TT 100, Szennefer – TT 96, Ramosze – TT 55), Deir el-Medinét, az ottani sírokat (Szennedzsem – TT 1, Pasedu – TT 3, Inherkhau – TT 359) és a ptolemaiosz-kori templomot, a Királynék Völgye jelenleg is látogatható sírjait (Khaemuaszet  - QV 44, Amenherkhepsef – QV 55, Titi – QV 52), Abüdoszban I. Széthi templomát, az Ozireiont, II. Ramszesz templomát, Dendarában a Hathor-templomot, a ptolemaiosz-kori mammiszit, a kopt templomot, a római kori mammiszit, a szent tavat és az Ízisz-templomot néztük meg.

Dendara


Ismét Dendara

Deir el-Medine


Hevesi Krisztina

©Hungarian Archaeological Mission in Thebes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése