2015. augusztus 5., szerda

Egyiptom...Egyiptomon kívül 2.



Az előző részben Kréta hellénisztikus kori életéig jutottunk. Ezt követően ez a terület is a Római Birodalom része lett – Kréta és Kürénaika egysített provincia (Creta et Cyrenaica, szenátori provincia) része lett, és ennek a provinciának Gortüsz lett a fővárosa. A római korban épült a városban a még ma is látható Odeion. 
Odeion, Gortüsz, Kréta
Fotó© Andó Géza 

Az odeion vagy odeon eredetileg egy énekes események megrendezésére szolgáló épület, azt is jelenti, hogy „éneklés helye” (a görög énekel igéből). Hasonlóak voltak ezek az ókori görög színházakhoz, csak kisebbek és eredetileg fedettek voltak akusztikai okokból.

Krétán természetesen a korai kereszténység sem múlt el nyomtalanul. Maga Pál apostol rendelte Títuszt Krétára, hogy terjessze az evangéliumot és alapozza meg illetve szervezze tovább a fiatal egyházat. A Títusz-levélben olvashatjuk: „Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy ami hátramaradt, elvégezd, és városról városra presbitereket rendelj, amint meghagytam neked (...). Van ugyanis sok engedetlenkedő (...) közülük az egyik, az ő tulajdon prófétájuk azt mondta: ’A krétaiak örök hazugok, gonosz bestiák, lusta haspókok.’ Ez a tanúságtétel igaz. Éppen azért fedd meg őket keményen, hogy egészségesek legyenek a hitben (...).” (Ti 1, 5-13)
Szegény krétaiakról elég lesújtó vélemény ez – vajon honnan származik? 
Títusz jó munkát végzett, hiszen a keresztény egyház itt is megerősödött, és máig meghatározza a krétaiak életét. Gortüszben, az odeion közelében látható egy Szent Títusznak, Kréta első püspökének szentelt templom kb. a 6. századból, amelyen ill. körül ma régészeti munkák folynak, így nem látogatható.

Titusz templom, Gortüsz, Kréta
Fotó© Andó Géza

  
Gortüsztől kicsit távolabb, Kréta mai fővárosában, Héraklionban pedig ismét egyiptomi nyomokra bukkanunk:
Az európaiak számára talán legismertebb későókori eredetű illetve keresztény emlék Egyiptomban a Sinaion található Szent Katalin kolostor. A névadó, Szent Katalin alexandriai mártír volt, akinek maradványait az angyalok a Sinai hegyre vitték – a hagyomány hatására már a kereszténység korai századaiban monasztikus megtelepedés kezdődött e helyen, a negyedik században errefelé járó Egeria beszél erről latinul írt utibeszámolójában (Itinerarium Egeriae). Egeria egyébként a Szentföldre ment zarándokként. Szent Katalin a krétaiak számára is kedves – Héraklion központjában található egy neki szentelt templom, amelyet múzeummá alakítottak, ez a keresztény múzeum (Museum of Agia Aikaterini), ahol gyönyörű ikonokat láthatunk, ízelítőt kaphatunk az ún. krétai iskola műveiből és bepillanthatunk abba a szellemi miliőbe, amelyből Domenico Theotokopoulos, azaz El Greco, a krétai születésű zseniális festő ’kinőtt’. Krétán El Greco is festett ikonokat, egy példa az athéni Benaki Múzeumban látható: Istenanyát festő Szent Lukács.
Itt azonban nem ér véget az egyiptológus örömmámora a héraklioni látogatás során: szinte közvetlenül a Szt. Katalin templom – múzeum mellett egy kisebb és egy nagyobb templom áll. Mindkettő Szent Ménasznak szentelve!
Régi Szt. Ménasz templom, Héraklion, Kréta

 Szt. Ménasz templom, Héraklion, Kréta

Szent Ménasz az egyik legismertebb és legközkedveltebb egyiptomi keresztény szent, akiről azonnal eszünkbe jut egyiptomi zarándokhelye, ahová évszázadokon át jártak a gyógyulni vágyók, a kis Ménasz-ampullák, amelyek szintén gyógyírt jelentenek a híveknek.
Ménasz, aki Diocletianus császár idején a római hadseregben szolgált, 296-ban halt mártírhalált – sok társához hasonlóan ő is azért, mert nem volt hajlandó pogány módra pogány isteneknek áldozatot bemutatni.

Ezen a képen lóháton látható, a török uralom idején kialakult héraklioni legendának megfelelően, amelyben a keresztényeket megtámadó muszlim tömeg ellen egy lovas jelent meg, aki megvédte a keresztény híveket - Szent Ménasz volt, a krétai keresztények szerint. Azóta Héraklion védőszentje az egyiptomi Ménasz. Az egyiptomi hagyományban Ménaszt általában tevék társaságában ábrázolták, mert a legenda szerint, amikor Kis-Ázsiából Egyiptomba hozták holttestét, egy megálló után a testet szállító teve nem mozdult, ezzel jelezve, hogy azon a helyen kell eltemetni Ménaszt. Ez a Mareotisz-tó közelében volt. Hamarosan elkezdték látogatni a sírhelyet, és néhány csodás gyógyulás után a hely híres zarándokhellyé vált. A 4. században templomot építettek ide, amelyben folyamatosan égett egy kis lámpa. Aki a lámpa olajából vitt és azt beteg testrészen alkalmazta, meggyógyult - innen a Ménasz-ampullák...Igen nyüzsgő zarándokélet alakult ki itt (Abu Mena), árusokkal, hívekkel, ám a 12. században a templomon kívül már nem sok minden volt itt. A 14. században a szent relikviáit átszállították a kairói Szent Ménasz templomba, bár azok sorsa nem komplikációk nélkül való...Nem messze az egykori Abu Mena romjaitól egy a szentnek dedikált kolostor épült az 1960-as években. Ma ez az egyik legnevesebb egyiptomi kolostor.


További olvasnivaló:
Ruzsa György, Ikonok könyve, 1981
Meinardus, Otto F.A., Monks and Monasteries of the Egyptian Desert, Cairo 1992

Hasznos Andrea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése