Az előző részben Kréta hellénisztikus kori életéig jutottunk. Ezt
követően ez a terület is a Római Birodalom része lett – Kréta és Kürénaika
egysített provincia (Creta et Cyrenaica, szenátori provincia) része lett, és
ennek a provinciának Gortüsz lett a fővárosa. A római korban épült a városban a
még ma is látható Odeion.
Fotó© Andó Géza
Az odeion vagy odeon eredetileg egy énekes események
megrendezésére szolgáló épület, azt is jelenti, hogy „éneklés helye” (a görög
énekel igéből). Hasonlóak voltak ezek az ókori görög színházakhoz, csak
kisebbek és eredetileg fedettek voltak akusztikai okokból.
Krétán természetesen a korai kereszténység sem múlt el nyomtalanul.
Maga Pál apostol rendelte Títuszt Krétára, hogy terjessze az evangéliumot és
alapozza meg illetve szervezze tovább a fiatal egyházat. A Títusz-levélben
olvashatjuk: „Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy ami hátramaradt, elvégezd,
és városról városra presbitereket rendelj, amint meghagytam neked (...). Van
ugyanis sok engedetlenkedő (...) közülük az egyik, az ő tulajdon prófétájuk azt
mondta: ’A krétaiak örök hazugok, gonosz bestiák, lusta haspókok.’ Ez a
tanúságtétel igaz. Éppen azért fedd meg őket keményen, hogy egészségesek
legyenek a hitben (...).” (Ti 1, 5-13)
Szegény krétaiakról elég lesújtó vélemény ez – vajon honnan származik?
Títusz jó munkát végzett, hiszen a keresztény egyház itt is megerősödött, és
máig meghatározza a krétaiak életét. Gortüszben, az odeion közelében látható
egy Szent Títusznak, Kréta első püspökének szentelt templom kb. a 6. századból,
amelyen ill. körül ma régészeti munkák folynak, így nem látogatható.
Titusz templom, Gortüsz, Kréta
Fotó© Andó Géza
Gortüsztől kicsit távolabb, Kréta mai fővárosában, Héraklionban pedig ismét
egyiptomi nyomokra bukkanunk:
Az európaiak számára talán legismertebb későókori eredetű illetve
keresztény emlék Egyiptomban a Sinaion található Szent Katalin kolostor. A
névadó, Szent Katalin alexandriai mártír volt, akinek maradványait az angyalok
a Sinai hegyre vitték – a hagyomány hatására már a kereszténység korai
századaiban monasztikus megtelepedés kezdődött e helyen, a negyedik században
errefelé járó Egeria beszél erről latinul írt utibeszámolójában (Itinerarium Egeriae). Egeria egyébként a
Szentföldre ment zarándokként. Szent Katalin a krétaiak számára is kedves –
Héraklion központjában található egy neki szentelt templom, amelyet múzeummá
alakítottak, ez a keresztény múzeum (Museum of Agia Aikaterini), ahol gyönyörű ikonokat láthatunk, ízelítőt kaphatunk az ún. krétai iskola
műveiből és bepillanthatunk abba a szellemi miliőbe, amelyből Domenico
Theotokopoulos, azaz El Greco, a krétai születésű zseniális festő ’kinőtt’.
Krétán El Greco is festett ikonokat, egy példa az athéni Benaki Múzeumban
látható: Istenanyát festő Szent Lukács.
Itt azonban nem ér véget az egyiptológus örömmámora a héraklioni
látogatás során: szinte közvetlenül a Szt. Katalin templom – múzeum mellett egy
kisebb és egy nagyobb templom áll. Mindkettő Szent Ménasznak szentelve!
Régi Szt. Ménasz templom, Héraklion, Kréta
Szt. Ménasz templom, Héraklion, Kréta
Szent Ménasz az egyik legismertebb és legközkedveltebb egyiptomi keresztény
szent, akiről azonnal eszünkbe jut egyiptomi zarándokhelye, ahová évszázadokon át
jártak a gyógyulni vágyók, a kis Ménasz-ampullák, amelyek szintén gyógyírt jelentenek a
híveknek.
Ménasz, aki Diocletianus császár idején a római hadseregben szolgált,
296-ban halt mártírhalált – sok társához hasonlóan ő is azért, mert nem volt
hajlandó pogány módra pogány isteneknek áldozatot bemutatni.
Ezen a képen lóháton látható, a török uralom idején kialakult héraklioni legendának megfelelően, amelyben a keresztényeket megtámadó muszlim tömeg ellen egy lovas jelent meg, aki megvédte a keresztény híveket - Szent Ménasz volt, a krétai keresztények szerint. Azóta Héraklion védőszentje az egyiptomi Ménasz. Az egyiptomi hagyományban Ménaszt általában tevék társaságában
ábrázolták, mert a legenda szerint, amikor Kis-Ázsiából Egyiptomba hozták
holttestét, egy megálló után a testet szállító teve nem mozdult, ezzel jelezve,
hogy azon a helyen kell eltemetni Ménaszt. Ez a Mareotisz-tó közelében volt. Hamarosan elkezdték látogatni a sírhelyet, és néhány csodás gyógyulás után a hely híres zarándokhellyé vált. A 4. században templomot építettek ide, amelyben folyamatosan égett egy kis lámpa. Aki a lámpa olajából vitt és azt beteg testrészen alkalmazta, meggyógyult - innen a Ménasz-ampullák...Igen nyüzsgő zarándokélet alakult ki itt (Abu Mena), árusokkal, hívekkel, ám a 12. században a templomon kívül már nem sok minden volt itt. A 14. században a szent relikviáit átszállították a kairói Szent Ménasz templomba, bár azok sorsa nem komplikációk nélkül való...Nem messze az egykori Abu Mena romjaitól egy a szentnek dedikált kolostor épült az 1960-as években. Ma ez az egyik legnevesebb egyiptomi kolostor.
További olvasnivaló:
Ruzsa György, Ikonok könyve,
1981
Meinardus, Otto F.A., Monks and Monasteries of the Egyptian Desert, Cairo 1992
Hasznos Andrea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése